Rehabilitáció csak online elérhető

E-mail: paleomedicina@gmail.com

Jóhír a kanadaiaknak: új étrendi ajánlásokat vezetnek be 2018-ban

Kanadában új étrendi ajánlásokat vezetnek be, ami a tudományosság szempontjából nagyjából úgy foglalható össze, hogy két lépés előre, egy lépés hátra.

 

 

 

Kanada egy olyan ország, ahol a hivatalos étrendi ajánlások is elkezdték követni a tudományos eredményeket, ponosabban azok egy részét.

 

Az utolsó, 10 évvel ezelőtti kanadai étrendi ajánlást három éven keresztül történő intenzív elemző munka után most alakítják át. Az új ajánlás közzététele 2018-ra várható, de vázlatai nyilvánosságra kerültek, így azt már biztosan lehet tudni, hogy ez lesz az első olyan ajánlás, ami érdemben különbözik az összes korábbitól. Vagyis valami megmozdult a dietetika berozsdásodott gépezetében. Legalábbis Kanadában.

 

Kanadai orvosok és egészségügyi szakemberek közül korábban 717-en írták alá azt a nyílt levelet, amelyben változásokat sürgettek az étrendi ajánlások kapcsán. Felhívták a figyelmet, arra, hogy az elmúlt 30 évben, amióta a hivatalos étrendi ajánlások követésére buzdítják az embereket, kétszeresére nőtt a gyermekkori elhízás előfordulása Kanadában. Arra is kitértek a levélben, hogy az elhízás és a társuló betegségek előfordulásának növekedése óriási szenvedést okoz egyéni szinten, társadalmi szinten pedig olyan anyagi terhet ró a lakosságra, ami hamarosan finanszírozhatatlanná válik. A levél aláírói felrótták az élelmiszeripar befolyását, és azt, hogy az étrendi ajánlás egyáltalán nem követi a tudományos eredményeket.

 

Az új ajánlás természetesen nagyon távol van a tökéletestől. A húsoktól való félelemnek különösen erős hagyományai vannak az amerikai kontinensen, így szinte nem meglepő, hogy az új ajánlás továbbra is az állati táplálékok fölé helyezi a növényi táplálékokat. Az új ajánlás tehát továbbra is figyelmen kívül hagyja azokat az eredményeket, amely szerint az állati alapú táplálkozásnak kifejezett előnyei vannak a növényi alapúhoz képest, azokat a populáció szintű vizsgálatokat se veszi figyelembe, melyek szerint az állati fehérjék egyértelműen hozzájárulnak a halálozás csökkentéséhez, míg a növényi fehérjék nem. Ugyanígy, az állati zsíroktól való félelmet tükrözi és a tudomány által rég meghaladott álláspont, az, hogy a telített zsírok helyett a telítetlen zsírokat ajánlja. Ami előrelépés a telített zsírok vonatkozásában, hogy a továbbiakban már csak korlátozni javasolja a fogyasztásukat, nem pedig kerülni.

 

Az ajánlás teljes egészében kiveszi a tejtermék csoportot a javasolt élelmi anyagok közül, ami olyan lépés, ami szintén üdvözlendő. Csak zárójelben: Magyarországon a gyermekétkeztetési törvény napi 3 dl tej vagy annak megfelelő tejtermék fogyasztását írja elő.

 

A vegetáriánus közösségek, amelyek szintén nagy befolyással bírnak az amerikai kontinensen, ujjongva fogadták a hírt az állati élelmi anyagok háttérbe szorításáról.

 

Az ajánlás ezeken kívül a feldolgozott ételek és a magas cukortartalmú italok kerülését javasolja.

 

Az új kanadai ajánlásról elmondható, hogy az elmúlt 30 év tudományos élet eredményei végre elkezdtek beszivárogni a dietetika gépezetének rozsdásodott kerekei közé. Még ha felismernék is a dietetikai ajánlások egészének tarthatatlanságát, akkor se várható, hogy egyszerre egy tételnél több ajánlást megváltoztassanak, mivel ez óriási preztízsveszteséget jelentene a dietetikai társaságoknak.

 

Nyilvánvaló, hogy az táplálkozástudományban új szelek fújnak. Ezek lépésről-lépésre be fognak szivárogni az egyes nemzetek dietetikai ajánlásaiba is. A folyamat már elkezdődött. Svédországban 2013-ban megváltoztatták a túlsúlyosok táplálkozásra vonatkozó ajánlásait. Az Egyesült Államok étrendi ajánlásából pedig 2015-ben kivették a koleszterin fogyasztására vonatkozó felső limitet.

 

Noha valami elkezdődött, a hivatalos étrendi ajánlások továbbra is fényévekre vannak a tudományos eredményektől. Ha Önnek nincs ideje további éveket-évtizedeket várni arra, hogy a hivatalos étrendi ajánlások teljes egészében kövessék azt, ami a tudomány révén már tudható, akkor kövesse azoknak a kutatóknak az ajánlásait, akik érdekmentesen, az élelmiszeripari és gyógyszeripari lobbitól függetlenül dolgoznak, és az eredményeik visszaigazolják őket. Mert az elméletnek mindig a valóság a próbája.

 

dr. Clemens Zsófia

 

Forrás: Summary of Guiding Principles and Recommendations

 

Kapcsolódó cikkek
Tessék kérem választani! Vegetáriánizmus vagy egészségesebb élet?
A vörös húsok fogyasztása felére csökkenti a depresszió kockázatát
Válasz Orbán Viktornak

 

Paleomedicina munkacsoport kizárólag tudományos alapon végzi a tevékenységét. Semmilyen természetgyógyászati módszert nem használunk, ezektől elhatárolódunk. A Paleomedicina által képviselt irányzat, az evolúciós orvoslás, a valódi tudomány része. Nemzetközi orvosi szakfolyóiratokban megjelent közleményeinket itt olvashatják. 

 

2017-10-28

 

Kapcsolódó tartalmak

Are our pets dangerous? Are they able to transmit the coronavirus and cause disease? We now got a clear answer.
2021-01-09
    On several occasions, I have been asked by my acquaintances whether our pets, especially
Une crise de la vésicule biliaire, des calculs de la vésicule biliaire ou autre chose? Des symptômes de la vésicule biliaire pendant un régime paléo?
2020-12-09
  Les patients qui suivent le régime paléo-cétogène ne seront pas surpris
Initial consultations break
2020-11-17
We will have to take a break from initial consultations because of a creative leave. Click here, to
Charismatic Youtube influencers and science. Is it a good combination or not?
2020-11-05
There is a guy coming up with a bombastic video:   We have to say that Frank Tufano is right