Pécsi egyetemistákat vizsgálva kiderült, hogy a rendszeresen későn fekvők vagyis a „baglyok” agyának hippocampus nevű területe kisebb mint azoké, akik rendszeresen időben lefekszenek. A hippocampus a halántéklebeny belső részén helyezkedik el, és „memóriaszervként” funkcionál az agyban. Ez a funkció igen összetett. A hippocampus összeköttetésben áll számos agykérgi és a kéreg alatti területtel. Az ezekről a területekről beérkező információkat a hippocampus társítani tudja, így komplex emlékképeket hoz létre. Ezeknek az emléknyomoknak az őrzését a hippocampus azonban csak átmenetileg végzi napközben, egészen addig amíg el nem alszunk. Az alvással a hippocampus egy másik üzemmódba kapcsol és megkezdődik az emléknyomoknak a végleges tárhelyekre való átírása. Az alvás egyértelműen az élettani szükségleteink közé tartozik, hosszabb távon lehetetlen életben maradni alvás nélkül. Az alvás az emléknyomok megőrzése szempontjából is elengedhetetlen az alváshoz köthető speciális folyamatok miatt. Már az 1920-as években kimutatták, hogy egy teljes éjszakai alvás megvonása után romlik a frissen elsajátított emléknyomok megőrzése (1). A memóriakutatás azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az emléknyomok megőrzése szempontjából az se mindegy, mikor alszunk. Ez azzal van összefüggésben, hogy az alvás egy bonyolult, az idegsejtek és a hormonális rendszer által szabályozott folyamat, amin belül az egyes részfolyamatoknak meghatározott helyük és idejük van. Az agy egyik fő jellemzője, hogy saját ritmusban változtatja a tevékenységét. Ezek a ritmusok nagyon ősiek, a legtöbb emlősben és a madarakban is megtalálhatók. Egy részük hüllőkben is. A modern ember számára ezek a ritmusok általában csak jelentős erőfeszítéssel írhatók fölül, kiélezett helyzetben pedig egyáltalán nem. Gondoljunk a hajnali autóvezetők balesetstatisztikáira, vagy arra, hogy egy tengerentúli repülőút után tapasztalható úgynevezett „jet-lag” jelenség feldolgozásához akár egy hét is szükséges, de még a tavaszi és őszi óraátállításkor jelentkező egyórányi időtöbblet vagy hiány hatását is sokáig érezzük.

De térjünk vissza a bagylokra és pacsirtákra! A nap folyamán a legtöbb embert hasonló hatások érik. Mindannyiunknak ugyanakkor kel fel és nyugszik le a nap. Reggel 8 órakor kezdődik az óvoda, iskola és a munkaidő. Sok embernek ugyanakkor kezdődik az esti film. Ezeket az ingereket német alváskutatók „Zeitgeber”-eknek, vagyis olyan, az emberi társadalom berendezkedésből származó ingereknek nevezték el, amelyek tevékenységeinken keresztül időzítik a biológiai óránkat. A mesterséges világítással természetellenesen meghosszabbítjuk napunkat, és még akkor is tevékenykedünk, amikor például a hozzánk hasonló nappali ragadozók már alszanak.

Vannak emberek, akikre az jellemző, hogy késő éjszakáig fönnmaradnak. Nekik a reggeli felkelés okoz nehézséget. Mások viszont este nem tudnak sokáig ébren maradni, ők meg reggel kelnek ki könnyebben az ágyból. A legtöbb ember egyértelműen tudja magáról, hogy melyik csoportba tartozik. A két típust az idő biológiájával foglalkozó biológusok, vagyis a kronobiológusok, bagoly és pacsirta típusnak nevezték el, és meglehetősen állandó tulajdonságnak tartják. Azonban akármelyik csoportba is tartozunk, élettani működéseinket saját belső ritmusuk vezérli és nem várják meg, amíg a hozzájuk tartozó viselkedéssel lekövetjük őket. Hogy érthető legyen: a testőmérséklet csökkenése 23 óra után akkor is megindul, ha nem fekszünk le aludni, és számos hormonunk, például a növekedési hormon is követi a maga napszakos ritmusát, ugyanúgy mintha lefeküdtünk volna aludni. Ilyen esetben a gond abból származik, hogy azok a ritmusok, amelyeknek együtt kellene mozogniuk szétválnak egymástól, és az idegsejtek gondosan összehangolt koncertjébe fals hangok csúsznak. A bagoly típusúak problémája, hogy ha későn (éjfél után) fekszenek le aludni, akkor már elmulasztották az alváson belül azt a kedvező időablakot, amelyben a lassú-hullámú alvásnak nevezett alvásszakasz ki tud teljesedni. Legközelebb ezt a következő éjszaka csíphetnék el, de mivel bagoly típusúak valószínűleg arról is le fognak maradni. És ez így megy heteken, hónapokon, éveken keresztül, aminek a káros hatásai ekkor már összeadódnak. A lassú-hullámú alvás egyaránt fontos a fizikai és szellemi regeneráció szempontjából. A pozitív hatás pedig az éjszaka első felében a lassú-hullámú alvásra egyedülállóan jellemző kortizol kiáramlás lecsendesedésével függ össze. Minden olyan tényező, ami este 23 óra és hajnali 2 óra közötti kortizolszintet emeli, károsítja az emléknyomok megőrzését, mint ahogy azt lübecki kutatók szisztematikus munkával igazolták (2). Idén publikált vizsgálatukkal a Pécsi Neurológiai Klinika munkatársai, Janszky József és Clemens Zsófia vezetésével, az alvási szokások és a hippocampus közötti kapcsolatot vizsgálták.

A vizsgálatban 90, 18-30 év közötti egyetemista vett részt, akiknél mágneses rezonancia vizsgálat (MRI) történt az agyszerkezet megállapítása céljából, valamint a résztvevők kitöltöttek egy alvásszokásokat célzó kérdőívet. A vizsgálatból kiderült, hogy a későn fekvő egyetemisták hippocampusa kisebb mint a korán fekvőéké. Az összefüggés ráadásul folyamatos volt, vagyis minél későbbi időpontot jelölt meg valaki, mint jellemző lefekvési időt, annál kisebb volt a hippocampusának térfogata.

Az is kiderült a vizsgálatból, hogy a késői lefekvést nem lehetett késői keléssel kompenzálni, mert ugyanolyan hosszú alvásperiódus mellett csak a későn fekvőket jellemezte a csökkent hippocampusméret. A hippocampus méretének csökenését minden bizonnyal a kortizolnak való kitettség okozza az éjszaka első felében. A hippocampus idegsejtjei, mivel sok ún. glükocorticoid receptort tartalmaznak, különösen érzékenyek erre a hatásra. Állatkísérletekben a hippocampus zsugorodását elő lehet idézni kortizollal, betegekben pedig hasonló hatása van a krónikus gyulladásos betegségekben huzamosan adott szteroidnak is. Ami figyelemreméltó még a vizsgálatban, az a hippocampus-zsugorodás mértéke, ez ugyanis megfelel annak, amit mások pánikbetegségben vagy depresszióban leírtak, vagyis a rendszeres késői lefekvés már az egyetemista korosztályban sem tekinthető egy ártalmatlan szokásnak.
Összefoglalva, ezek az eredmények arra utalnak, hogy a jól időzített alvás sokkal fontosabb mint önmagában az, hogy sokat aludjunk. Az alvást az évmilliók óta magunkkal hozott ritmusok és belső programok időzítik. Törekedjünk arra, hogy ezekkel a programokkal összhangban éljük az életünket. A hippocampusunk érdekében (is), ha tehetjük, este 23 óra előtt feküdjünk le aludni.

Hivatkozások
1. Jenkins JG, Dallenbach KM. Oblivicence during sleep and waking. American Journal of Psychology. 1924;35(4):605–612.
2. Diekelmann S, Born J. The memory function of sleep. Nat Rev Neurosci. 2010;11(2):114-26.

Az eredeti tudományos cikk: Kuperczkó, D., Perlaki, G., Faludi, B., Orsi, G., Altbacker, A., Kovács, N., Dóczi, T., Komoly, S., Schwarcz, A., Clemens, Z. and Janszky, J. (2015), Late bedtime is associated with decreased hippocampal volume in young healthy subjects. Sleep and Biological Rhythms, 13: 68–75. 

A cikk szerzője: dr. Clemens Zsófia
Agykutató, neurobiológus
Főbb szakterületei, epilepszia, ketózis élettana, alváskutatás. A Paleomedicina kutatóműhelyének megalapítója és szakmai vezetője

Kapcsolódó tudományos cikk

Az alvás és az alvás alatti emlékezeti konszolidáció

A Paleomedicina munkacsoport kizárólag tudományos alapon végzi a tevékenységét. Semmilyen természetgyógyászati módszert nem használunk, ezektől elhatárolódunk. A Paleomedicina által képviselt irányzat, az evolúciós orvoslás, a valódi tudomány része. Nemzetközi orvosi szakfolyóiratokban megjelent közleményeinket itt olvashatják.